Röviden orgona történelemből

  A legrégebbi forrás, amely az orgonáról szól, Kr. e. III. századból származik. A hangszer feltalálójának a hagyomány az alexandriai Ktesziboszt tartja. Ő a hidrauliszt, vagy más néven a hidraulikus orgonát alkotta meg. A hangszer nem maradt meg az utókorra, azonban némi fogalmat alkothatunk a néhány száz évvel későbbi régészeti leletek alapján. Érdekessége, hogy a sípokban lévő levegőt a vizet tartalmazó pumpák által összesűrített levegő nyomása hozta rezgésbe, a hangkeltés viszont hosszú lécekkel történt, amelyek a sípok nyílásánál megnyitották és elzárták a levegő útját. Természetesen a hangszer technikai lehetőségei korlátozottak voltak.

 Ehhez hasonló szerkezetű orgonát találtak Budapest III. kerületében 1931-ben. Az orgona feltehetően Kr. u. 250 körül származik. Ez a régészeti lelet hiteles képet enged alkotni a római orgonákról, illetve a hidraulisz működéséről, felépítéséről.Annak ellenére, hogy a hangszer technikai lehetőségei korlátozottak voltak, a hangja igen kedvelt volt már az ókorban is. Tekintélyes hangterjedelme miatt nyílt tereken került sor a használatára és főként világi környezetben (pl.: cirkuszban).

 Az első orgona Nyugat Európába 757-ben került Konstantinápolyból, a bizánci császár ajándékaként Kis Pipin, frank királynak. Ez a dátum nem csupán az orgona Nyugat Európai jelenlétére utaló dokumentum, de egyszersmind az első utalás a liturgikus használatára, ami később általánossá vált.

 A korai keleti és római orgonák jóval egyszerűbbek voltak, mint a mai orgonák. Nem voltak regiszterei, azaz a hangzás minőségét nem lehetett változtatni. A billentyűk helyett fából készült hosszú lemezek húzása és tolása, vagy emelése és lenyomása nyitotta-zárta a sípokat, és minden ilyen „billentyűhöz" tartozott adott számú síp (oktáv, kvint). A hangszer hangja erőteljes és kellemes volt, azonban nem volt alkalmas gyors futamok megszólaltatására.

 A regiszterek a XIII. században jelennek meg. Ekkor kerülnek a lécek vagy emeltyűk helyébe a billentyűk, azonban ezek is még akkorák voltak, hogy csak ököllel szólaltathatók meg.

 A XIV. században említik először a pedált, azaz az orgona billentyűzetének a megkettőzését, amely lábbal szólaltatható meg. A pedál nagyban növelte a hangszer hangzási lehetőségeit.A nagyméretű és bonyolult orgona, amelyet ma is ismerünk, csak a XV. században jelenik meg. Az orgona nagy arányú fejlődése a reneszánsz idejében kezdődött el (amikor két orgona játszóasztalait olyan közel helyezték el, hogy egy orgonista játszhatott mindkettőn, majd a két orgonának egy közös játszóasztalt készítettek), ahonnan már rövid volt az út, hogy francia, angol, német és olasz földön megépüljenek a klasszikus, három játszóasztalból (műből, manuálból) és a hozzá tartozó pedáljátékból álló orgonák. A mechanikus orgonák mellett sok pneumatikus (sűrített levegővel vezérelt) és elektromágneses vezérlésű orgona is épült.

 A barokk kor az orgonát önálló, sajátos hangszernek tekintette. Ezt mutatja, hogy koncertáló hangszernek is használták. A későromantika inkább a zenekari effektust kedvelte az orgonákban. Ma ismét a barokk felfogáshoz közelítünk.

Aquincumi víziorgoa-

 az aquincumi tűzoltó collegium hangszere volt. Előkerüléséig csak ábrázolások és leírások alapján lehetett következtetni a felépítésére.1931-ben Nagy Lajos találta meg a maradványait, 400 darab fém alkatrészt a tűzoltóság székházának pincéjében, amikor a déli városkaput tárták fel. Az Elektromos Művek áramátalakítójának alapozása során került újra napvilágra a székház és a benne rejlő orgona maradványai. A második világháború alatt számos darabja elveszett, ezért jelenleg alig 300 darabja van meg.A sípok, regisztercsúszkák és a szélláda maradványain kívül előkerült egy bronz táblácska is, aminek a feliratából kiderült, hogy a hangszert Gaius Iulius Viatorinus, Aquincum városi tanácsának tagja (decurio coloniae Aquincensium), aki a tűzoltótestületben parancsnok volt (praefectus collegii centonariorum), 228-ban, Modestus és Probus konzulsága idején ajándékozta a collegiumnak, saját vagyonából.

 Orgonáról már a Vitruvius és Heron is leírást adott. Ezek alapján is biztos, hogy az aquincumi víziorgona hordozható és kisméretű volt. Alapanyaga fa, bőr és fém (bronz és réz) lehetett. Összesen 52 síp tartozott hozzá. Ezeket négy sorba rendezték és soronként 13 síp volt megszólaltatható. Az orgona működése még ma is vita tárgya, mert latin neve (hydra) alapján vízzel működtetett orgonának kellett lennie, mégis egyes feltevések szerint levegő működtette.A 3. században egy tűzvész során a tűzoltóság épülete leégett, az orgona a pincébe zuhant, és a ráeső törmelékek elborították. Többféle fújtatási lehetőség közül egyet valósított meg az Aquincumi Múzeum, és a víznyomással működtetett hydra, légfúvásos változatát (organum pneumaticum) készítették el. A felső részét a pécsi Angster cég készítette 1935-ben, az alső része az Állami Tűzoltóság központi műhelyében készült 1988-ban, Minárovics János tervei szerint. A négyregiszteres, 52 sípból álló, 13 billentyűvel, légfújtatóval működtethető, hordozható hangszert fa szekrényre építették, és ma is élvezhető a hangja.

 Az orgona a középkor óta jelentős, mondhatni gyökeres változáson ment keresztül. A kezdetben egyszólamú, alig két oktávos római vízorgonák leszármazottja, a mai monumentális templomi óriások elődje, a középkori orgona a 14 századig afféle hordozható hangszer volt, ráadásul a templomban semmi szerepet nem kapott. Csak később, a XV-XVI. századra alakult ki jellemző felépítése, hordozhatósága megszűnt, sípjainak száma megnőtt, és a barokk idejére a hangszerek közül a legtöbb lehetőséget biztosító, legkomolyabb eszközévé vált a zenészeknek.

  Az orgona népszerűségének csúcspontján volt a barokkban mind építés, mind a rá írt művek tekintetében. A házi használatra készített orgona az orgona pozitív. Gyakran kombinálták az orgonát más hangszerrel is, ilyen például a claviorganum.

 

Ézsaiás Compenius  (kb. 1560 -ban Eisleben , † 1617 -ben Hillerød / Dánia) volt német orgonaépítő ,úgy,mint apja,bátya és nagybátja.

1589-ben,mikor család orgonát épített Hettstedtben,a  testvérek Ezsaiás és  Timotheus vitába kerültek az apjukkal (testvérek előnyben részesítették Schleiflade, az apja-Springlade épített volna). Ezért az első lehetőséget használva,Ezsaiás elment Magdeburgba és Henry Julius (Braunschweig-Wolfenbüttel) herceg  szolgálatába lépett. Ott találkozott  Michael Praetoriusszal, akivel barátságba került.

 1605 és1610-között épített egy orgonát a hesseni vártemplomban. A herceg halála után (1613-ban) az özvegy oda ajándékozta (1616-ban) az orgonát bátyjának, a dán királynak. Compenius maga gondoskodott a hangszer bontásáról, áthelyezéséről és újra állításáról a Fridericksborgi vártemplomban (Koppenhága környéken). 1617-ben Compenius megbetegedett és meghalt.

 A fenti orgona igen figyelemreméltó hangszer és az egyedtelen Compenius-orgona, amelyik megmaradt, és a mai napig is  működik.

Az összes síp fából készült. Orgonaszekrény oldalajtait gazdagon díszítették fa faragványokkal.  A művészeti fafaragó munkát Herman Van de Velde végezte.

Ésaiás fiai Adolph és Peter Lorenz Compenius is orgonaépítők lettek.

 

 

Arp Schnitger (1648-1719)- német orgonaépítő, az észak-német  barokk orgona építészetének csúcspontja. . Tevékenysége kiterjedt egész Észak-Európára, ahol  több mint 100 hangszert épített.   Stílusa példamutató volt. Hangszerei a mai napig nem csak működnek, hanem megőrizték eredeti építőanyagukat is!

Tevékenységének legfontosabb állomásai:Hamburg (23 orgona), Bréma (9), az Elba-Weser régió (23),Oldenburg (17),Magdeburg (7),Groningen (7).

Schnitger műhelyekben alakult ki kb. 3000  új  regiszter.

Schnitger orgonáknak jellemzői: műszaki tökéletesség, gyönyörű külső kivitelezés és egyedi hangzás. Az ő hangszereit meg lehet ismerni „vakító” fényes,éles  Mixturáiről, erős basszusaikról, különböző  Aliquot-registerekről .Pedál nyelvregiszterekkel bővült.  Schnitger hangszerein tökéletesen érthető a polifonikus játék.

Alig ha van olyan orgonaépítő, aki nagyobb hátast gyakorolt a modern orgonaépítészetre, mint Arp Schnitger.

 

Johann Gottfried Silbermann (1683-1753)-szász barokk orgonaépítészet legjelentősebb alakja. A hangszereket amelyiket testvérével, Andreasszal és fiával Johann Andreasszal építettek úgy ismerjük, mint „Silbermann orgonák” .

Silbermann hangszereknek jellemzője a világos,”aranyozott” hang. Silbermann 5 típusú orgonát épített:

  -egymanuálos  Positivok

   -egymanuálos orgonák, ahol a pedálban csak Principal 8’ van

   -kis két manuálos orgonák, ahol a  manuálokban nincs 16’

   -nagy két manuális orgonák,  ahol van16’a  manuálokban

   -három manuálos orgonák

Élete folyamán kb.50 orgonát épített. Mai napon ebből 29 működik.

Zacharias Hildebrandt (1688-1757)-német orgonaépítő.

A legnagyobb orgonája (53 regiszteres) Hamburgban a Szent Vencel templomban található,  1743-1746-ban épült. Ezt az orgonát Gottfried Silbermann és  Johann Sebastian Bach  közösen vizsgáltak. Az ők javaslatai alapján Hildebrandt tökéletesítette a hangszerét.

Hildebrandt volt korának egyik legmegbecsültebb orgona építője. Nagy hatással volt rá Gottfried Silberman, akinek tanítványa volt.

 

 

Friedrich Ladegast (1818-1905)-18 század egyik legjelentősebb német orgonaépítője.  Nem tradicionális zenész családban nőtt fel, de gyerekkorában tanult zongorázni, kessöbb orgonálni is. Felnőtt korában bátyával együtt az orgonaépítő szakmát választottak. Gottfried Silbermann volt a példaképe.

Pályája kezdeten különböző orgona gyárakban dolgozott:Borna, Lipcse,Dessau városokban. Kessöbb elutazott Elzászba, Dél-Németországba, Franciaországba tanulmányozni az orgonaépítészetet. Franciaországban megismerkedett  Aristide Cavaille –Collal, a legjelentősebb francia orgonaépítővel.

1847-ben kezdte önálló tevékenységet, mint orgonaépítő és hangszerkészítő  Weissenfelsben. Első komoly sikerét a merseburgi Szent György-templom orgonájának építésével érte el (1849-ban). Ez az orgona hozott Ladegastnak hírnevet. Kessöbb (1853-ban), amikor az orgonát javítani  kellett, újra Ladegast  hívták. A régi 26 regiszteres orgona helyett, 81 regiszteres, 4 manuálós és pedálos orgonát. épített.

Azután következtek munkái Lipcsében, Hamburgban, Weissenfelsben, Wittenbergben, Schwerinben.

Ladegast műhelyben használtak a legprogresszívebb technológiákat, de nem felejtkeztek meg a hagyományokról sem.

1871-ben Ladegastgyár befejezte egy nagy 84 regiszteres orgona építését Schwerinben. Ez a munka 3 évig tartott. Ez az orgona rendelkezett az összes technikai újdonságokkal, ami csal létezett abban az időben. A német orgona építészetben először használtak  pneumatikusan vezérelt crescendót.

1872-ben Ladegast megnyerte a bécsi  Musikverein (Zenetarsaságban) megbízást az orgona építésére.Ez egy nagy 52 regiszteres, 3 manuálós orgona (manuálok mechanikus trakturával, pedal-kúp ládakkal). Orgonát Anton Bruckner avatta fel.

 

Ladegast csak 1880-ás évek végen állt át pneumatikus trakturára, közben más gyárak mar régen alkalmazták az új technológiát, így a gyára konkurencia képtelen lett.

 

 

Aristide Cavaillé-Coll (1811-1899)-francia orgonaépítő, akusztikus, tudós és feltaláló. Őt hívtak a„mesterek mesterének”, mert  ő volt a francia romantikus orgona legjelentősebb építője.

 Dél –francia orgonaépítő családjában született, matematikai és műszaki tehetséget  fejleszteni tudta az apja cégénél. 22 évesen elutazott Párizsba és megnyerte a szerződést a Saint-Denis Bazilika orgona építésére. Ebbe az orgonában először használta a Barker-emelőt, amelyik pneumatikus úton könnyíti a billentést, sikerült stabilizálnia a szélnyomást a párhuzamos fujtatóknál.

Középső alkotó periódusában Cavaille-Coll sokat foglalkozik akusztikai és műszaki kutatással. Többi között tökéletesítette a fuvola regisztereket, foglalkozott különböző szélnyomással egy regiszteren belül, bevezette Redőny-művet.

A világ hírnevét a Sain-Sulpice és Notre-Dame, de Paris templomokban épített orgonaival szerezte.

Kiemelkedő hangzású nyelvregiszterek, grandiózus, romantikus zenekári  tutti, sok zeneszerzőt megihletett. Ezekre  az orgonákra voltak írva Charles-Marie Widor orgona szimfóniái és Louis Vierne művei.

Cavaille-Coll hagyományai mai napig élnek a francia orgonaépítészetében.

 

 

 

Oldal: Orgonaépítők
Minden, ami zene. Czuczu Irina honlapja - © 2008 - 2024 - zongorista.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat